|
Média
Interaktív
BVB Történelem
Tippjáték
Letölthető bannerünk

Bwin Reklám
|
|
Emlékezés az első forduló örömeire |
|
Írta: Szabó László
|
|
2011. szeptember 30. péntek, 15:22 |
|

A történet egy szép júniusi dabasi napon kezdődött, amikor is a magyarországi Dortmund szurkolók csoportja összegyülemlett labdarúgás játszás és nem utolsó sorban vedelés céljából (utóbbi valamivel jobban ment nekem).
Szóval már a sokadik sör és pálinka után Herr Lasztoméry András feltette a fogas kérdést, hogy nem mennék ki vele hőn szeretett csapatunk nyitó mérkőzésére.
Ittas állapotomba sok mindenre rá lehet beszélni engem, így kb 0,0001 sec gondolkodás után rávágtam a 3 betűs szót, hogy YES. Bár józanul is így tettem volna csak akkor nem gondolkodtam volna ilyen sokat.
El is kezdtem szervezni a túrát, ami nekem általában nem egy egyszerű mutatvány, mivel ha már arra járok, akkor illik meglátogatnom anyámat, aki belga földön tengeti életét, illetve az egyik legjobb német ajkú barátomat aki pedig Brémában lakik.
Időközbe leadtam a jegy igényemet Zlotyinak egy ülőhelyes mérkőzés figyelésre (lusta természetemnél fogva nem szeretek állni). Majd idővel kiderült, hogy a HSV lesz az napi ellenfelünk, picit tartottam tőlük mivel majd minden évben elég erős kerettel rendelkeznek.
Eljött a nap és július 29-én útra keltem levegőben használatos tömegközlekedési járművel Eindhovenbe. Kalandos 1 hetemről nem számolnék be mire elértem Dortmundot, mert akkor ez egy regény lenne és nem egy egyszerű beszámoló.
Szóval Augusztus 5.-én fél 2 felé ért be a vonatom a muzsikus faluból (Brémából) Dortmundba.
Kisebb kitérő után találkoztam is Lasztival a szállásunk környékén. Átöltözés és mentünk is. 
Természetesen a főtéren beültünk sör fogyasztás céljából egy vendéglátóipari objektumba. Földalatti járművel (ami később földfeletti lett) megközelítettük a szentélyt. Korán értünk ki, de így is tekintélyes mennyiségben már gyülekeztek a szurkolók.
Megtaláltuk Günteréket majd a stadion melletti shopnál bevártuk Balla fatert és Gery-t és még 2 srácot az ő nevükre nem emlékszek így nekik sorry. Nem paraszt vagyok, hanem szimplán már öreg.
Benn a stadionban egy sörtermék megvásárlása után „könnyes” búcsút vettem szurkolótársaimtól mivel ők mentek be a Südre én meg fel a 39-esbe. Mire felértem az ülőhelyemre már izzadtam is mint a sajtos párizsi, sok energiát kivett a „hegymászás”.
Majd szépen megtelt a stadion, mint várható volt teltházas előadásra volt kilátás. A megnyitó ünnepség annyira nem érintette meg nem túl érzékeny lelkületemet, mert már a kezdőrúgást vártam epekedve (kb a záró forduló lefújása óta).
És elkezdődött pontosan 20:30-kor a mérkőzés.
Sokat nem kellett várni és a BVB kezébe vette a mérkőzés irányítását. Ha valami öreg szívbeteg lettem volna akkor tuti csippant volna a paece-maker-em, már a meccs elején Kagawa távoli bombájánál ami ép hogy elkerülte a felső sarkot.
Folyamatos pressing meghozta gyümölcsét és a nem ép egyenes testtartású ős dortmundi Kevin Grosskreutz megszerezte a vezetés és az aréna majdnem felrobbant. Egyből mindenféle vadidegen német fiatal emberek kezdtek ölelgetni, ami egy metrón vagy valami hasonló tömegközlekedési járművön kifejezetten zavart volna, de itt nem… MERT VEZET A BORUSSIA!
Majd sokat nem kellett várni és Götze Lewandowski duó összekényszerítőzött egy fantasztikus gólt, amivel már 2:0 volt az eredményjelzőkön.

Csak egy csapat volt a pályán a BVB. Első félidő ennek fényében telt, 4-5 nullával bandukoltak volna be a hamburgiak a vendég öltözőbe akkor se szólhattak volna semmit se.
Hatalmas ötletem az ülőhely az kudarcba is fulladt mivel végig álltam s ugráltam a mérkőzést. A második félidő ott folytatódott ahol az első abba maradt. A 48. minutumba egy újabb gyors passzolgatós játék után Kevin tovább növelte az előnyt.
De itt valami megszakadt a BVB lélekben levonult a pályáról vagy nem tudom mi történt, mert elfogyott az agresszió és nem akarták kivégezni a HSV-t. Majd a végén még összeszerencsétlenkedtünk egy gólt a hamburgiaknak.
Szektorunkban ekkor 2 HSV fan felugorva őrjöngött… Hát igen a szépítésnek is lehet örülni… 2 perccel később majdnem jött a második HSV találat, de Weidenfeller a helyén volt.
A meccs után bekapcsolt a Laszti GPS. Ami viszonylag pontosan működött a hétvége folyamán. Itt picit tévedett s ez kb félóra plusz sétát jelentett vissza a szállásra. De nem érdekelt, mert NYERT A BVB!
|
|
Gyors hírek
2012.04.12.
Még csak épphogy túl vagyunk a Bayern elleni nagyszerű győzelmen, máris itt a következő fontos mérkőzés. Sőt, ha lehet és illik ilyet mondani egy ilyen győzelem után, még fontosabb is. Hiszen a Ruhr-derbyk mindig a szezon fénypontjai! Nem lesz ez másképpen most sem, így nem is lehet kérdéses, hogy együtt kell nézni a DERBY-t is, ami talán a bajnoki aranyat is eldöntheti.
Schalke 04 - Borussia Dortmund, élőben!
A mérkőzés 2012. Április 14.-én (szombaton) 15:30-kor kezdődik!
A helyszín a megszokott:
Gabi kávézó és söröző Bp. IX. Lónyai u. 23.
Várunk minden BVB drukkert (szombaton, 15:00-tól), gyertek és szurkoljuk ki együtt a győzelmet!
Heja BVB! |
|
|
2012.04.10.
Úgy esett, hogy a Bayern elleni szuper rangadót pont szerdán rendezik, de ez sem akadályozhat meg minket abban, hogy ezt a meccset közösen nézzük. A bajnoki címvédő és jelenleg listavezető Dortmund a rekordbajnok Bayern csapatát fogadja, akik jelenleg 3 ponttal lemaradva a második helyen állnak. Lehet ennél nagyobb rangadó? Jelenleg aligha....
Borussia Dortmund - Bayern München, élőben!
A mérkőzés 2012. Április 11.-én (szerdán) 20:00-kor kezdődik!
A helyszín a megszokott:
Gabi kávézó és söröző Bp. IX. Lónyai u. 23.
Várunk minden BVB drukkert (szerdán, 19:30-tól), gyertek és szurkoljuk ki együtt a győzelmet!
Heja BVB! |
|
|
2012.03.28.
Nincs megállás, a bajnokság a hajrához közelít, így mi is együtt szurkolunk tovább. A következő ellenfél a Stuttgart csapata lesz, és mivel pénteki mérkőzésről van szó, az elmaradhatatlan közös meccsnézés is lesz.
Borussia Dortmund - Vfb Stuttgart, élőben!
A mérkőzés 2012. Márciusr 30.-án (pénteken) 20:30-kor kezdődik!
A helyszín a megszokott:
Gabi kávézó és söröző Bp. IX. Lónyai u. 23.
Várunk minden BVB drukkert (pénteken, 20:00-tól), gyertek és szurkoljuk ki együtt a győzelmet!
Heja BVB! |
|
|
2012.03.17.
Nagy esély előtt a csapat, hiszen 2008 után ismét csak a kupa döntőbe juthatunk. Kedden a Greuther Fürth ellen játsszuk az elődöntőt, amit természetesen a Fanclub tagjai is együtt szeretnének végig izgulni. Így tehát kedden 20:30 együtt nézzük végig a találkozót!
Greuther Fürth - Borussia Dortmund, élőben!
A mérkőzés 2012. Márciusr 20.-án (kedden) 20:30-kor kezdődik!
A helyszín a megszokott:
Gabi kávézó és söröző Bp. IX. Lónyai u. 23.
Várunk minden BVB drukkert (kedden, 20:00-tól), gyertek és szurkoljuk ki együtt a győzelmet és a döntőbe jutást!
Heja BVB! |
|
|
|