Már szokássá válik nálam, hogy minden beszámoló előtt egy kicsi történelmet vázolok fel, hogy egy laikus vagy épp egy kíváncsi ember is tisztában legyen vele, hogy mivel jár egy ilyen út összehozása.

Ez a sztori már 8 hónapja elkezdődött, amikor is Laszti és Dirk már jelezték, hogy ők mennek erre a meccsre. A többség úgy 6-7 hónapja kezdett jelentkezni, de az igazi szervezés, idén Januárban kezdődött. Még a derbyre utazás előtt sikerült szobát foglalnom május 14.-re, ami már akkor is nagy szó volt, hiszen a táncdalfesztivál miatt, no meg a leendő bajnokavatás miatt, már akkor sem volt szabad hely szombat estére.

A szobákat tehát lefoglaltam, a jegyeket pedig megkértem, összesen 30db-ot! Jelentkeztek is szépen az emberek, de komolyabb intézkedés addig nem is kezdődött meg, amíg meg nem tudtuk, hogy mennyi jegyet is kaptunk.
Végül 10db-ot kaptunk, amit ezúton is nagyon köszönünk Petráéknak!

Ez április közepén történt, és innentől be is indult a gépezet.
Először szelektálni kellett, hogy ki kap jegyet és ki nem, illetve dönteni kellett mindenkinek, hogy jegy nélkül esetleg jön-e vagy sem, vagy esetleg drága jegyet „kér” vagy sem.
Volt pár ember, aki jegy nélkül is szívesen jött, és volt pár ember, aki a drágább jegyekre is igényt tartott. Így 4 db jegyet végül 760€-t vettünk, ezzel is gazdagítva a feketepiacot, de legalább mind a négyen azt mondták, hogy nagyon megérte. (végül 24-en utaztunk egyébként)

Megvoltak a jegyek, jöhetett az utazásszervezés. Először a buszra szavaztunk, de árban elég költséges lett volna, így pont jókor jött az easyjet akciós ajánlata, így lényegében a busz árában ki tudtunk menni, csak egy plusz éjszakai szállást kellett fizetni, meg némi költőpénzt persze péntekre.
(Ez egyedül Pókmalacnak nem volt jó, aki fél a repüléstől, így ő már csütörtökön elindult busszal. Hogy péntekre kiérjen.)
Így viszont péntek estére is kellett szállást foglalni, amivel gond nem volt, max. azzal, hogy nem volt ugyanott már hely, ahova szombatra foglaltam. De ez senkinek sem volt gond, így minden készen állt, hogy végre utazzunk.
Közben persze a csapat is hozzájárult ahhoz, hogy egy felhőtlen hétvégénk legyen, hiszen a Nürnberg ellen meglett a bajnoki cím, amit mi is megünnepeltünk egy kicsit már.

A háttérben még Dirk nagyon sokat segített nekem, a pénteki, szombati programot lényegében ő levelezte és szervezte, így nagy köszönet neki ismét és újra.

Az utolsó napokat már mindenki nehezen bírta, de végül aztán eljött a nagy nap!

1. nap (péntek 13.)

Mit is mondhatnék erre, amikor Dirk is velünk jött, akinek csak „katasztrófa” a beceneve. Hogy miért? Mert amikor ő repül, akkor 99%, hogy valami történik. Vulkán, hó, kerék probléma, fék, WC tartály, stb…

Kicsit így félve, de nekiindultam az útnak. Diniék jöttek értem, amit ezúton is köszönök, mert mint egy jobb fajta piaci árus úgy néztem ki a sok cuccal. Vittem ugyanis a srácoknak a megrendelt pulóvereket, pólókat, sálakat.

Időben kiértünk a reptérre, még egy sör is belefért, Dirk, Laszti, Mohi és még pár ember már várt is ránk.

Szépen megérkezett mindenki, kivéve Szabiékat, akik végül az utolsó percben futottak be.
Kicsi sztorizás, dumálgatás, aztán Check-In, majd felszállás a gépre. Meglepő mód, de semmi gond nem volt, és időben landoltunk.
Itt szétvált a csapat, hiszen ketten a reptéri Etap Hotelbe, hárman a város szélén lévő Sport Hotelbe, a többség (15 fő) pedig a városban található Ibis hotelbe volt hivatalos.
Taxiba vágódtunk, és a hétvége alatt standard árnak számító 15-20€-s áron hamar ott is voltunk.
Gyorsan átvettük a szobát, és mindenki kicsit felkészült a délutáni, esti programra.
Páran a szomszédban kaját és sört vettek, páran pálinkáztak a szobában. Én magam mindkettőben részt vettem, így jó hangulatban indultunk vissza a városba gyalogosan.
Úgy 15 perc lassú séta után megérkeztünk a főtérre, ahol pont az várt minket, amire számítottunk. Ünneplő, éneklő, jó hangulatú tömeg.

Itt szétvált a csapat, mert többen éhesek és szomjasak voltunk, mások a belvárost szerették volna kicsit megnézni, míg volt aki vásárolgatni akart.
Az idő gyorsan ment, a sör és a Bratwurst nagyon csúszott, így gyalogos megoldás helyett ismét csak Taxival mentünk át Dirkékhez, ahol 17-19-ig volt bowling party szervezve.

Én magam nagyon szeretek játszani, és végül a második lettem összetettben. Szabó Lacit nem lehetett megverni, Ő lett a játék győztese. A hangulat itt is remek volt, a sör, Jager csúszott, még maradtunk is páran plusz egy órát.

A játék után a Subrosa nevű helyre voltunk hivatalosak, ahol Steph a sg.de-től várt minket, egy jónak ígérkező bulival.
Régi meccseket, régi dalokat hallgattunk és néztünk, közben pedig dumáltunk, söröztünk, csocsóztunk.

Na igen, a csocsó….igazából nagyon lelkesek voltunk, mi akartunk nyerni, de az alkohol már túl sok volt, így lényegében 3 fiatal német rommá alázott minket. Összesítésben kb. 26-0-ra kikaptunk, de mi élveztük, ahogy a srácok is. Győzni nem győztünk, de a dicsőség a miénk volt, hogy nem adtuk fel.

Innen távozva a belváros felé mentünk, ahol Dirk szeretett volna egy másik helyre menni, de végül úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk.
Szabiék hazafelé indultak Janival, aki biztosította őket, hogy csak 4 lámpányi távolságban van a hotel….na ja, csak azt nem mondta, hogy a lámpák között 1km távolság van.
De ez nem is a mi gondunk volt, mi még élvezni akartuk az éjszakát. Ettünk gyorsan valamit, aztán Dirk és Mohi inkább hazafelé indultak, így maradtunk 5-en.
Laci, Poki, Bazsi, Alex és én.

A városban úgy 16mp keresés után találtunk egy csendesnek ígérkező kocsmát, ahova be is tértünk. Mint egész hétvégén, mindenhol egyből látták rajtunk, hogy „túristák” vagyunk, a magyar zászló után meg már szimplán őrültnek is néztek minket.
Na mindegy is, kértünk sört meg Jagert, leültünk, hogy dumáljunk, de ebben a pillanatban ordító metal zene vette kezdetét. Még a Jagert is alig bírtam meginni, nemhogy beszélgetni, így úgy gondoltuk, hogy elegánsan távozunk. Szépen egyesével, aztán az utolsó vagy szalad vagy nem. (érti aki érti)
Végül nem lett az egészből semmi, Poki berezelt, amiért egész este szívtuk a vérét, meg másnap, sőt még harmadnap is, de ez is egy olyan sztori lesz később, amin nagyon jót fogunk nevetni.
Szóval távozva ebből a kocsmából másik hely után néztünk, és ekkor jött Alex barátom javaslata, hogy általa „jól” ismert kocsmába menjünk, ahol garantáltan lesz mulatság és jókedv.
Akkor még nem gondoltuk, hogy tényleg így lesz, de aztán ez a pont lett a hétvége egyik legjelentősebb eseménye.:)

A „zum Igel”  nevezetű csoda helyre érkezve egyből feltűnt, hogy az asztalon számos bakelit lemez árválkodik. Gyorsan átnézve egy Donna Summer és egy Earth wind and fire lemezre esett a választásunk, ám de jött a 60-70 éves körüli lecsúszott alkesz főnök, pincér és humorista, majd közölte, hogy a lejátszó meghalt, így nem tudja hova felrakni a lemezeket.

Szomorúak voltunk, ám de 5 sör és 5 jager egyből oldotta ezt a feszültséget.
Illetve oldotta volna, mert a Jager kifogyott. Helyette valami nagyon hasonlót ajánlott a főnök, aminek persze köze nem volt hozzá. Azért megittuk, de nem volt finom. Elneveztük Jager szörpnek, és tanácsoltuk az öregnek, hogy kicsit másképpen hígítva talán finomabb lesz. Nem lett….

Közben Bazsi barátom amolyan Magyaros udvarlást bemutatva, megpróbálta a hely ősrégi bútordarabját meghódítani, egy 60 éves rocklady-t, de nem jött be neki az asztalról elé helyezett művirág. A hely külön érdekessége volt, hogy egy lélek nem beszélt nemhogy angolul, de még németül is alig. Persze lehet, hogy mi nem értettük a sok alkohol miatt….

Pár közös fotó is készült, amin már végképp nem bírtunk nem röhögni, hiszen szegény tulaj olyan fotókat csinált, hogy még most is sírunk a nevetéstől ha ránézünk.
Közben kiderült az öregről, hogy nem a női nem az első neki (hogy finom legyek), de végül is nem volt ebből gond, toleráljuk mi a másságot, no meg ő adta nekünk a piát, így nem is lehetett ebből probléma.

A bulinak a főnök vetett végett fél4-kor, amikor is közölte, hogy zárna….na szép, mi meg még ittunk volna. Ha nehezen is de elindultunk haza. Mivel 1 percre volt a szálló, nem volt nagy ügy hazatalálni. Alexal egy ágyban aludtam, Poki meg a földön, de a lényeg, hogy mindenki kipihente magát.

2. nap (szombat 14.)

A második nap reggelén még erősen érződtek rajtunk a tegnapi nap nyomai, így én egyből a szomszédos boltba távoztam kajáért és üdítőért. Ezt elfogyasztva kicsit magamhoz is tértem, így bevárva a többieket 10 körül átindultunk a másik szállásra.

Két turnusban ez meg is történt, gyors szobaátvétel majd indulás is vissza a városba. Ott már ugyanis vártak ránk Dirkék, akik délelőtt templomban voltak, majd meneteltek kicsit, mi addig meg ugye költöztünk.
Bár nagyon szerettünk volna 11-re a városba érni, a vonat lekésése ezt megakadályozta.

Azért Jani folyamatosan látta jönni a vonatot, ami csak nem jött, de aztán majd 40 perc várakozás után megérkezett. 15 perc alatt a városban voltunk, ahol Huszák Gabiékkal kellett találkozni, ők hozták ki a két ajándék csomagot Günternek és Olafnak. Kicsi késés (1 óra) után sikerült találkozni velük, közben pedig Güntert vettük észre a városba.
Gyorsan leszólítottuk, és együtt indultunk el a Fanközpont felé. Rövid 20 perces séta után megérkeztünk, ám kicsit csalódást keltő volt a hely, de jó magyar szokáshoz híven gyorsan feltaláltuk magunkat, meg ezen a napon amúgy sem volt gond a városban, hogy egy sört és Bratwurstot fogyassz.
Egy sarkot sétálva mindjárt találtunk egy remek helyet, ahol betankoltunk, és indultunk is gyalog a stadionhoz.
Előtte még elkészült végre a közös kép Günterrel, amit már régen terveztem, de sosem jött össze.
Bár tervbe volt, hogy Günter és Olaffal még sörözünk egy jót, végül ebből nem lett semmi, mi is inkább siettünk be a stadionba.

Már 13:00-kor a stadion előtt toporogtunk, de a népet csak 13:30-kor kezdték beengedni. Na vajon mit csináltunk addig? IGEN! Ittunk egy sört, és ettünk egy bratwurstot.
13:30-kor aztán egy rövid toporgás után 10 perc alatt bent is voltunk. Elképesztő…még mindig…hogy errefelé 10 perc alatt be tud jutni annyi ember, ami egy magyar bajnokság egész hétvégéjén jelen van a „stadionokban”. Na többek között ezért is járunk ki.

A stadionba belépve gyorsan megnéztük a helyünket (megvolt), aztán mentünk stadion kártyát töltetni, majd irány a vásárlás.
Gyors számadás után 5 sör és 5 Bratwurstot szerettünk volna kérni, amiből 10 sör lett…sebaj, enni nem eszünk, de iszunk.
Aztán persze kértünk enni is, de a pultos kislány csak nevetett. Tudta jól, hogy 3-4 stadion kártyából hozzuk össze a végszámlát. Elsőre még eltudtuk adni, hogy véletlen, de a 6. ilyen „játéknál” már Ő is csak nevetett. Hiába na, csóró magyarok vagyunk, de azért imádjuk a csapatot.

Jókat beszélgettünk és nevetgéltünk, aztán 1 órával a kezdés előtt elfoglaltuk a helyünket.
Jött is nyomban Dede és Sahin könnyes búcsúja, aztán a bemelegítés, és persze közben végig-végig az éneklés és jó hangulat.

Végül eljött a 15:30, és a csapatok a gyepre futottak. Elképesztő koreo, elképesztő hangulat.
A stadion szinte felrobbant, amikor büntetőt kaptunk. Sajnos én nem örültem annyira, hiszen gyors fogadást kötöttem, hogy Lucas lövi, a jobb alsóba, és kihagyja….a többi ismert…sajnos nyertem.

A félidő hátralévő részében inkább a többi eredmény alakulásának örülhettünk, illetve a Frankurt csapatát kívántuk minduntalan a második osztályba. A meccsen bár voltak helyzetek, gól nem esett. Sebaj gondoltuk, majd a második félidőben.
Szünetben gyors WC látogatás, sör és bratwurst vásárlás, aztán irány vissza.
Még épp sétáltunk fel a helyünkre (mint a bajorok…), amikor nagy örömködésre lettünk figyelmesek. De nem a mieink, a vendégek örültek. Vezet a Frankfurt, na remek…..

Leültünk, ettünk, ittunk, de a meccset ezekben a pillanatokban nem élveztük. Mondtam is a többieknek, hogy úgy ülünk most, mintha mi esnénk ki.
Itt én már csak azt kívántam, hogy legalább egy gólt szerezzünk, legalább legyen egy nagy robbanás. Végül nem egy, hanem több is lett.

A 68. percben jött Lucas, és a robbanás. Mindenki egymás nyakában, ahogy azt kell. Innentől a hangulattal sem volt gond, elképesztő szurkolás vette kezdetét.
Négy perc múlva újra robbant a stadion! Már 2-1 nekünk!

Aztán jött a mérkőzés, a forduló jelenete. Büntetőhöz jut a csapat. A közönség egy emberként követeli Dedet, aki szinte menekül a kispad felé. A játékosok egy emberként rángatják Dedet, hogy ő végezze el. Klopp látványosan elfordul, hogy „csináljatok amit akartok, ez ma a ti ünnepetek”.
És Dede elvállalja. Mindenki csak azt kívánta, hogy ne hagyja ki. Sajnos kihagyta. De a közönséget nem érdekli, szólt az Olé Dede!

Aztán jött a 88. perc, és Kagawa becserélése. Elképesztő, hogy mennyire imádják ezt a srácot, de persze megértem, én is imádom!
Aztán minden készen áll az ünneplésre, Dickel mindenkit megkér, hogy ne menjenek be a pályára, mert büntetést kap a klub.

Az előkészületekbe Barrios „rondít” bele, aki a lefújás előtt fél pillanattal még gólt szerez, így 3-1 a vége.
Kezdődhet az ünneplés.

Pontosabban kezdődhetne, mert Süd egy kicsiny része (100-200 ember) megindult a pályára. A kerítést fél pillanat alatt áttörték, majd irány a pálya.
Pontosabban csak mentek volna, mert a biztonságiak feltartották őket. A közönség fütyül, a csapat ünnepelne, de nem lehet…

Jó 10 perc eltelt, közben a tribünt felépítették, és a tömeg is kicsit megnyugodott. Jelzem, még mindig csak biztonságiak a pályán, sehol egy rendőr, sehol egy kardlap….Közben Kevin és Roman is kijön  tömeghez, hogy kicsit megnyugtassák őket, kevés sikerrel. A tömeg ünnepelni akar a kedvencekkel.

A díjátadás után rövid tiszteletkörök, majd a tömeg közben újabb és újabb métereket vesz birtokba a pályán, a biztonságiak egyre nehezebben tudják tartani a népet. Végül áttör a tömeg, aki semmi rosszat nem akart, csak ünnepelni, az más kérdés, hogy erre lett is volna lehetőség, ha várnak 30 percet….türelmetlenek.
A tömeg egy apró része a vendég szektor felé szalad, ahol megjelent 4-5 rendőr, és ez mindenkinek el is vette a kedvét a verekedéstől.
A Németeknél szigorú szabályok vannak, akit balhén kapnak, azokat egy életre kitilthatnak a stadionból, és ez egy Dortmund-Süd esetében több mint kínos.

Végül a tömeg teljesen megnyugodott, és szép lassan mindenki a pályára sétált, hogy ünnepeljen. Volt aki a háló, volt aki a kapu, volt aki a gyepszőnyeg egy darabját vitte magával.
Mi is bementünk, és hasonló ereklyéket zsákmányoltunk. Közben a biztonságiak szép lassan elkezdték kiszorítani a tömeget. 1-2 biztonságit megnéztem magamnak, hogy finoman fogalmazzak, még kérdezni sem mertem volna tőlük semmit.
A kényszerítés alatt egyébként nem kell erőszakot vagy hangos szót érteni, csupán a kordont szépen tolták a lelátó felé, közben mindenkit udvariasan megkértek, hogy lassan hagyjuk el a pályát.
A pályáról távozva még az üres korsókat leadtam, ahol is egyszerűen megkérdezték, hogy nem-e vagyok Kevin rokona, mert úgy hasonlítok rá…na ja, és még én ittam sokat.

Úgy 19 óra magasságában úgy döntöttünk, hogy irány a Nemzetközi Fanclub Találkozó szombat esti party helyszíne.

Rövid séta a metróhoz, közben összeszedtük a többieket, elfogyasztottunk még pár sört, és már a metrón is találtuk magunkat. Ahogy azt kell, éneklés, ünneplés, ugrálás, minden megvolt.
Leszállva a metróról egy másikra átszálltunk, majd egy megálló után még egy rövid séta, és ott is voltunk.

Bevetettük magunkat a helyre, foglaltunk egy asztalt, és leültünk. Rövid várakozás után, és ismét végignézve a sorainkon, én úgy döntöttem, hogy inkább a pult felé veszem az irányt. Mondhatni megint leült a hangulat, pedig épp most volt itt az ideje, hogy ünnepeljünk.

A pulthoz velem jött Szabi, Feri, Alex, Bazsi négyes és innentől lényegében mi a pultnál voltunk. Itt aztán gyorsan ment az ismerkedés.
Belga, svájci, Olasz és Osztrák barátokra leltünk, akik mind-mind meghívtak minket az este folyamán a Jager-Sör párosra. Elég volt bedobni a Magyar vagyok és 1200km-t utaztunk, hogy itt legyünk dumát Ferinek, már jött is a nedű.

Persze ennél tartalmasabb beszélgetések is zajlottak, és pár ember személyében nagyon jó barátokra tettünk szert. Közben Dirk és Swen is befutott. Swennel gyors koccintás és ivászat után a tömegbe vetettük magunkat, és megénekeltettük a kocsma közönségét.
Bent koncert ment, kint pedig a Süd összes nótáját elénekeltük, volt amit többször is. Asztal tetején, padokon, utcán ugrálva, mindenhogy ment a buli. Fantasztikus volt.

Közben szép lassan többen is leléptek, de Bazsi, Alex, Poki és én tartottuk magunkat.
A pultnál állva ittunk, ettünk, buliztunk. Mindenki remekül érezte magát, kivéve szegény pultos lány, aki a halálunkat kívánta.

Az este egyik legnagyobb élménye akkor ért, amikor az Ausztráliából érkező Dave-el sikerült beszélnem, majd fél órát. Remek srác, és remekül eldumáltunk a hazájáról, a miénkről, a csapatról, és persze a bajnoki címről.

Közben minden külföldi szurkolónak elmondtam, hogy augusztus végén, szeptember elején mit tervezünk Pesten (részletek hamarosan az oldalon), és hála ég sokan úgy gondolják, hogy jó ötlet, és összehozható.

3 óra körül aztán jelezték a helyen, hogy jó lenne, ha hazafelé vennénk az irányt. Mi ennek eleget is tettünk, de még egy kör Jagert muszáj volt kérni a morcos szöszitől. Ő nem is akart adni, hála ég a főnök úr marketing szakon végzett, és készségesen utasította a szöszit, hogy töltsön. Ha szemmel ölni lehetett volna, mi már halottak lettünk volna.

A kocsmából kilépve még szomjasnak éreztük magunkat, így a kb. 3m-re lévő másik kocsmába vetettük magunkat.
Itt is megittuk a kötelezőt, majd éreztük, hogy éhesek vagyunk. Így enni mentünk.

A pályaudvarnál lévő Meki mint egy menekültszálló úgy nézett ki. Minden asztalnál sárga-fekete mezes, sálas emberek aludtak, leülni nem tudtunk hova, így a pultra ültünk, és ott fogyasztottunk.

Kezdett világosodni, így taxiba vágódtunk, és hazamentünk. Otthon még Petit felhívtam, hogy van-e náluk hely, mert nálunk valakinek megint a földön kellene aludni. Megoldottuk ezt is, így nyugovóra tértünk.

3. nap (vasárnap 15.)

9 körül ébredtünk, és próbáltunk életet lehelni a testünkbe, kevés sikerrel. Közben a Buli összefoglaló is elkezdődött, így azt néztük. 11 körül aztán a városba vettük az irányt. Laszti és Dirk már vártak ránk a főtéren egy étteremben.

Ismét csak vonattal mentünk a városba, de hála ég most szerencsénk volt, egyből jött. A pályaudvarra megérkezve csak egy kérdésünk volt:

Ma is meccs van??

Hatalmas fekete-sárga tömeg, mindenki énekelt, ugrált.


A hétvége folyamán többször megbeszéltük, hogy nálunk még kb. 120 évig még csak hasonló sem lesz, legyen bármilyen eredményünk is a fociban.

Dirkéket hamar megtaláltuk, leültünk és rendeltünk.

Az idő szerencsére kegyes volt hozzánk (egész hétvégén), bár esőt és hideget mondtak, igazából csak rövid ideig volt mindkettő, inkább napsütés és meleg várt minket.

Kisebb csoportokba a várost kémleltük, betértünk a kedvenc helyünkre kajálni, amikor is jött a hívás Janitól, hogy a csapat busza, tőle úgy 1 percre van, és menjünk ha akarunk.
Rövid útbaigazítás után megtaláltuk Janit, és amint az utca végéhez értünk, begurult a csapat busza. Elképesztő!!
Ez volt az egyik olyan pillanat, amit nagyon szerettem volna átélni. 2002-ben a TV előtt ülve néztem ezeket a perceket és nagyon irigykedtem, most pedig élőben élhettem át.
Hömpölygő tömeg kísérte a csapat nyitott buszát, a játékosok, Klopp, a vezetőség pedig a buszon állva, ülve énekelt, ivott, ünnepelt. Leírhatatlan élmény.
Úgy fél óráig mi is sétáltunk a busszal, és ünnepeltünk. Végül egy olyan tömeghez értünk, amin már nem tudtunk átmenni, így jobbnak láttuk elköszönni a csapattól, és visszamenni a többiekhez. Köszi srácok, felejthetetlen élmény volt.

Visszaérve a többieknek is elmondtuk mit láttunk, nem mondom, hogy nem voltak irigyek.

Aztán eljött az idő, hogy hazafelé vegyük az irányt. A reptérre vonat-busz kombinációval jutottunk ki, ahol Diniék vártak már ránk.
Kicsi beszélgetés és sztorizás után Check-In, majd várunk a gépre, ami csak nem akar jönni…mindenki Dirkre néz, aki már kezdené mondani, hogy vele mindig ez történik, de a gép végül csak megjön. 30 perc késéssel, de elindulunk, és csak pár percet késve földet is érünk Pesten, a Liszt Ferenc Reptéren.

Diniék még hazavisznek, hogy aztán élményekkel megtelve feküdjek le aludni. A kedvesem még ébren volt, a lányom meg úgy 1 óra múlva ébresztett először, még visszaaltatás előtt gyorsan megöleltem, és adtam neki egy puszit, hiába, nagyon hiányoztak nekem.

Összegzés:

Egy fantasztikus hétvége, egy fantasztikus ünneplés részese lehettem, ami olyan élményekkel gazdagított, amit egyszer minden foci szurkolónak át kell élnie.
Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy ez létrejöjjön, köszönöm Petrának a jegyeket, a Reviernek a szervezést a találkozóval kapcsolatban, sok új embert ismertem meg, és jó kapcsolatokat kötöttem.
És persze köszönöm a mi csoportunknak, hogy ilyen szép számmal voltunk jelen.

Egy apró (nem is olyan apró) dolog rontotta el a hétvégét, de erről bővebben nem akarok most írni. Aki ott volt tudja mire gondolok, aki pedig nem, az talán rájön, amikor megnézi az általam készített képeket. (igen, sajnos nem fogja megtalálni….)
Így a *5-ös helyett csak 5-ös a hétvége.

Most kicsi szünet jön a csapatnak és nekem is (rám fér), de júniusban folytatjuk tovább a munkát.
Lesz egy taggyűlés és egy fanclub buli is, közös focik, és persze augusztusban jön az új szezon, amire természetesen lehet majd kérni a jegyeket, de csak annak, aki az esedékes tagdíjat befizette.;)

Mindenkinek jó nyaralást és pihenést, nemsokára újra találkozunk!

Heja BVB Fanclub Ungarn!